Ez alkalommal nem volt "Hazám-hazám", de medence igen!

Katona József: Bánk bán. Ugye nem farmer nadrágos fiatalok jutnak róla eszünkbe?! Pedig a budapesti Nemzeti Színházban ez történt. Kissé féltem, ám egyben kíváncsian vártam, mit takar a "modern" jelző, illetve a "Junior" szó a címben. 

Amikor a színházterembe léptünk, szembesültem vele, hogy stúdió előadás lesz. A legelső szembetűnő dolog: a díszlet mindössze pár kopott székből, egy dobfelszerelésből, egy mikrofonból és egy medencéből tevődött össze. Igen, így volt. Majd kezdetét vette a csoda. A színészek elfoglalták a helyüket, s a fények a színpadra öszpontosultak. Színészek és színésznők jelentek meg, helyet foglaltak s mozdulatlan ültek. Majd egy jelre, nagy lakomába kezdtek, Ottót kivéve, aki komoran, haragosan követte az eseményeket.

 A nézőtéren érezhető feszültség szép lassan oldódott. Az első sorban ülő nézőket, bizony nem irigyeltem. Nem egyszer fordult elő, hogy a színész önfeledten vetette magát a színpad elején lévő medencébe. Kimondottan tetszett Bánk bán, Fehér Tibor személyisége, alakítása.. Aki igazából mindent megtenne saját hazájáért, de néha benne is elszakad egy-egy cérna. Ez jól tükrözi, hogy a nagy emberek sem tökéletesek. Ekkor sorra következtek be a tragikus események. Bánk először Ottót alaító Mátyássy Bencével végzett hirtelen felindulásból. Ám ekkor még nem volt vége. Ezek után szerepet kapott a medence. A Magyar királyné, Gertrudis, azaz Bánfalvi Eszter ott lelte halálát, szintén a kegyetlen Bánk keze által. A színpad elején tűz gyúlt. A művésznő még hosszú percekig lebegett a vízfelszínen. 

Mindaddig amíg a darab végén haza nem érkezett II. Endre, Magyar király, azaz Szabó Kimmel Tamás, aki végezetül kibogózta a szálakat, s amennyirre tudott, rendet teremtett országában. Pedig a történetre rátett még egy lapáttal Melinda, Bánk felesége, Radnay Csilla halála, akit Ottó felbérelt emberei gyilkoltak meg. 

A darab végén elégedett nézőket láttam. A fiatalokat nagyon is lekötötte a helyenként diszkrét poénokkal átszőtt történet. Ez szerintem javában függött a rendezőtől. Talán ha nyersen valaki végigolvasná a darab szövegkönyvét, nem így fogadná azt. De a rendezés felülmúlta a félelmeket. Különösen érdekesnek és tiszteletre méltónak találom azt, amikor minimális díszletben, minimális jelmezben ilyen produkciót varázsolnak a nézők szeme elé. Ki tudja, talán a fiatal színészek, vagy a rendezői megoldások tették ily színessé az előadást. Friss, új erő ami kifakadt a szereplőkből a darab közben. Mikor a papírból készült Magyar zászlókat osztogatták a nézők között, majd a darab végén a Szózatot énekelték...arra gondoltam: ezt nem azért csinálták, mert a rendező azt mondta. Akkor sem, ha a rendező maga Alföldi Róbert. 

Megváltást éreztem, ami talán már hónapok óta várt magára. Visszagondolván pedig az jutott eszembe, ha a történések mögé nézünk akkor igenis át lehet ültetni a cselekményt mindennapokra. Mindez fiataloknak szól...Fantasztikus. Ajánlom minden korombeli figyelmébe. Talán egy délután erejéig kiszálhatunk a mókuskerékből, s gazdagodhatunk egy ilyen egyedi, emlékezetes 2 órával.  

(Az írásom megjelent a Somogyi Hírlap 2011. Január 05.-ei számában)

Gyermekhit

Karácsony közeleg. Ilyenkor együtt ünnepel kicsi-nagy. Felnőtt, gyerek. Együtt ülünk a fenyőfa alatt, amit előtte közösen feldíszítettünk. Na igen, ez az álomkép, ami minden gyermekben él. Sajnos azonban a mai rohanó világban, sokszor a szülők rombolják le a gyermekek képét a világról. A mikulásról, Jézuskáról, Rudolfról a rénszarvasról. El sem tudom képzelni, milyen lehet 7-8 évesen szembesülni azzal, hogy a mikulás nem repüli körbe egy éjszaka alatt a világot, és nem a Jézuska hozza a karácsonyfa alá a meglepetést. Persze, egy bizonyos korban ez tudatosul az emberben. Na de nem 7 évesen. Ami pedig még szörnyű, hogy némely szülő, oly látványosan teszi mindezt....Mikor a gyermek kezébe nyomja a becsomagolatlan ajándékot. Ami jó esetben egy, a gyermek számára kedves játékszer. Az meg hol van már, mikor a család készítette az ajándékokat. Örülhet a szülő, ha kap ajándékot a gyermekétől. Valahol az is csak azért, mert a napközis tanárnéni ráerőltette szerencsétlen gyerekre. Lehet, hogy a mi családunk "gyöpös" (ezt már pár embertől megkaptam), de igenis nálunk karácsonykor csend van és nyugalom. Olyankor egy kicsit jobban figyelünk a másikra. A fenyőfa alatt mindenki izgatottan bontogatja a kis ajándékát. A mikulás meg...igen is létezik, ha csak egy is. Egy gyermeknek kell, hogy legyen valami amibe tud hinni gyermekésszel.KÉRLEK BENNETEKET, SZÜLŐKET! NE VEGYÉTEK EL EZEKET AZ ÁLMOKAT TŐLÜNK, GYERMEKEKTŐL! 

Egy sokatmondó mosoly

Átlagos pénteknek indult...iskola, tanulás és a többi, és a többi. Este azonban különös élményben volt részem, részünk. Az iskolai énekkarral volt egy egy fellépés. Jótékonysági koncert volt, egy gyermeknek gyűjtöttünk. Több neves együttes mellett, mi egy helyi banda oldalán léphettünk színpadra. A fiú, akinek gyűjtöttünk, 18 éves korában egyik oldalára lebénult. "Baleset" volt, egy buliból jöttek haza a barátaival, mikor ő józan állapotában egy medencébe ugrott. A medencében kevés volt a víz. Megtörtént a tragédia. Kórházról kórházra hordták. Most kezd jobban lenni, ám a kezelése nagyon drága. Hát ezért volt a gyűjtés. A koncertek alatt képeket vetítette a fiúról. Egy dologra lettem figyelmes: mindegyiken mosolyog. A 19. születésnapját egy kórházban töltötte, műszereken, és akkor is mosolyog. Ő, aki 18 évesen szembesül vele, hogy nem tud mozogni. Mosolyog, és minden apró dolognak örül. Barát nője ott virraszt mellette, talán ő is tartja benne a lelket. Mi pedig, akiknek megvan szinte mindene, bármit kezdhet életével, sokszor nem tudunk mosolyogni. Mindig csak a gondokat látjuk magunk előtt, a szépet, jót már észre sem vesszük. Kérdem én: MIÉRT? Miért nem tud a mai ember boldogan élni...? Annyit veszekedünk, azt mondjuk sok emberre, hogy rossz. Pedig csak más...Ha pedig ebbe jobban belegondolunk, akkor fantasztikus, hogy itt vagyunk a Földön 7 milliárdan, és nem találunk két egyforma embert. Mindenki más. Mindenkibe megvan az a plusz, amitől ő az lesz, aki. Mi pedig, akiknek megadatott a lehetőség, és megkaptuk ajándékba az életet, becsüljük meg. Őrizzük meg. Vigyázzunk rá. Tartsuk szemünk előtt azokat, akik betegen is boldogak. Tisztelem, becsülöm ezt a fiút is. És tiszta szívből kívánok neki gyógyulást, és hosszú, boldog, egészséges életet!

Gyermekkorunk emlékei...

Blogom első bejegyzésében, egy verset szeretnék megosztani a nagyvilággal. Egy általam nem túl ismert költő műve, talán csak az általános iskolai ünnepélyekről dereng egy-két verse. Ám ez megfogott, ami nálam nagy szó. Rövid életemben, egy kezemen megtudom számolni azon verseket, amiket megszerettem. Ennek az olvasása közben rengeteg emlék kép jutott eszembe. Hiszen ezek velem is megtörténtek!-mondtam magamban. Remélem veled sem lesz ez másképp, miközben olvasod!

Csorba Piroska: A gyermekkor

Mikor "kacsalábon jár a két cipőd,

Mikor méretlen és örök az időd;

Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,

Mikor az asztalt alig éred el;

Mikor a játékból soha nem elég,

Mikor a képzelet világot tár eléd;

Mikor a homokból lisztet szitálsz,

S a sárból édes csokitortát csinálsz;

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,

Mint vörös szőnyegre a mesék királya;

Mikor még látod az angyalt karácsonykor,

És látod a nyuszit kinézni a Holdból;

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,

És drágább neked, mintha arany lenne;

Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,

Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,

Mikor fakockákból építed a házad;

Mikor megeteted gondosan a babát,

És sztetoszkóppal hallgatod- hasát;

Mikor királyfi vagy,bátor, hős, vitéz,

Ha az udvarra egyedül kimész;

Mikor homokból tornyos várat emelsz,

Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;

Mikor-ha mást sírni látsz-sírva fakadsz,

Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;

Mikor anyu ölében nyom az álom el,

És édesen alszol, mint lábasban a tej;

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,

S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;

Mikor még mindenből minden lehet,

S hatalmas sátornak látod az eget;

Mikor a mennydörgéstől megriadsz,

S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;

Mikor a mesékből soha nem elég,

S kérve kéred, hogy mondják újra még;

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,

És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;

Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet

Megsiratod, és kis sírba temeted;

Mikor megmásznivaló minden magaslat,

És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;

Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,

Míg a születésnapodig elfogsz jutni;

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,

S a kabátzsebedben lakik egy manó;

Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,

És senki-senki sem szid meg ezért;

Mikor minden cicáról azt hiszed-leány,

És a kutya?-Az fiú mindahány!

Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét,

S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;

Mikor lopva belesel a tükör mögé,

Tán ott van valaki-a arcod az övé;

Mikor bújócskát játszva azt hiszed,

Senki nem lát, ha behunyod szemed;

Mikor még a betűk érthetetlen ábrák,

És a könyvekben csupa csoda vár rád;

Mikor összerajzolod a hófehér falat,

És sehogy sem érted, miért nem szabad;

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,

És titkokat súgsz este a babádnak;

Mikor a fürdőkád neked a tenger,

S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;

Mikor még az hiszed, hogy lehetetlen nincs,

Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;

A gyermekkor múlik, mint a nyár,

Mire rájössz, hogy volt-már tovaszáll;

De ha a szívedben helyet adsz neki,

Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.

Na ugye! Megérte végigolvasni...remélem sikerült boldog perceket szereznem. A vége nekem különösen tetszik. "De ha a szívedben helyet adsz neki, onnan a felnőttkor ki nem űzheti." Ez a két sor tartalmazza életem egyik alapkövét. "Gyermekkorunk időtartama csakis tőlünk függ!" Továbbá ami különösen tetszik: "Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;" Ez a sor is nagyon sokat mond nekem. Mikor gyermekek vagyunk, még mindenből minden lehet, és ez fantasztikus. Erre számos példát hoz a mű. Ezért is érzek mély tiszteletet a gyerekek iránt, és remélem, hogy egy kicsit én is gyermek leszek egész életemben.

Köszöntelek a blogomban!

Vándor! Állj meg egy pillanatra! Ne siess hosszú utadra! Ők megvárnak, én viszont utoljára kérlek: pihenj! Hisz annyi a gond, a bánat a mai világban. Talán csak mi, gyermekek nem érzékelünk ebből semmit. Nem értjük szüleink miért bánatosak, és velük együtt sírunk. Naponta számtalanszor kérdezzük: MIÉRT? és senki, senki sem szid meg ezért. Próbáld meg letenni válladról a keresztet. Szememben gyermek az, aki tud boldogan, nyugalomban, játszva élni. Gondolj bele: Te gyermek vagy? Múlhat nyár, vagy ősz, mindig legyél vidám, akár hány X van már az életkorodban...Blogomban megosztom a nagyvilággal gondolataimat, érzéseimet, meglátásaimat a világról. Ezek alapján, talán te is egy kicsit másképp látod majd a világot, máshogy viselkedsz ember társaiddal. Én sem vagyok már annyira gyermek, közelitek a dupla X-hez, ám gyermekkorunk időtartama csak tőlünk függ. Ha szívünkben helyet adunk neki, onnan a felnőttkor ki nem űzheti.