Gyermekkorunk emlékei...

Blogom első bejegyzésében, egy verset szeretnék megosztani a nagyvilággal. Egy általam nem túl ismert költő műve, talán csak az általános iskolai ünnepélyekről dereng egy-két verse. Ám ez megfogott, ami nálam nagy szó. Rövid életemben, egy kezemen megtudom számolni azon verseket, amiket megszerettem. Ennek az olvasása közben rengeteg emlék kép jutott eszembe. Hiszen ezek velem is megtörténtek!-mondtam magamban. Remélem veled sem lesz ez másképp, miközben olvasod!

Csorba Piroska: A gyermekkor

Mikor "kacsalábon jár a két cipőd,

Mikor méretlen és örök az időd;

Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,

Mikor az asztalt alig éred el;

Mikor a játékból soha nem elég,

Mikor a képzelet világot tár eléd;

Mikor a homokból lisztet szitálsz,

S a sárból édes csokitortát csinálsz;

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,

Mint vörös szőnyegre a mesék királya;

Mikor még látod az angyalt karácsonykor,

És látod a nyuszit kinézni a Holdból;

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,

És drágább neked, mintha arany lenne;

Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,

Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,

Mikor fakockákból építed a házad;

Mikor megeteted gondosan a babát,

És sztetoszkóppal hallgatod- hasát;

Mikor királyfi vagy,bátor, hős, vitéz,

Ha az udvarra egyedül kimész;

Mikor homokból tornyos várat emelsz,

Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;

Mikor-ha mást sírni látsz-sírva fakadsz,

Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;

Mikor anyu ölében nyom az álom el,

És édesen alszol, mint lábasban a tej;

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,

S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;

Mikor még mindenből minden lehet,

S hatalmas sátornak látod az eget;

Mikor a mennydörgéstől megriadsz,

S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;

Mikor a mesékből soha nem elég,

S kérve kéred, hogy mondják újra még;

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,

És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;

Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet

Megsiratod, és kis sírba temeted;

Mikor megmásznivaló minden magaslat,

És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;

Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,

Míg a születésnapodig elfogsz jutni;

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,

S a kabátzsebedben lakik egy manó;

Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,

És senki-senki sem szid meg ezért;

Mikor minden cicáról azt hiszed-leány,

És a kutya?-Az fiú mindahány!

Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét,

S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;

Mikor lopva belesel a tükör mögé,

Tán ott van valaki-a arcod az övé;

Mikor bújócskát játszva azt hiszed,

Senki nem lát, ha behunyod szemed;

Mikor még a betűk érthetetlen ábrák,

És a könyvekben csupa csoda vár rád;

Mikor összerajzolod a hófehér falat,

És sehogy sem érted, miért nem szabad;

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,

És titkokat súgsz este a babádnak;

Mikor a fürdőkád neked a tenger,

S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;

Mikor még az hiszed, hogy lehetetlen nincs,

Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;

A gyermekkor múlik, mint a nyár,

Mire rájössz, hogy volt-már tovaszáll;

De ha a szívedben helyet adsz neki,

Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.

Na ugye! Megérte végigolvasni...remélem sikerült boldog perceket szereznem. A vége nekem különösen tetszik. "De ha a szívedben helyet adsz neki, onnan a felnőttkor ki nem űzheti." Ez a két sor tartalmazza életem egyik alapkövét. "Gyermekkorunk időtartama csakis tőlünk függ!" Továbbá ami különösen tetszik: "Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;" Ez a sor is nagyon sokat mond nekem. Mikor gyermekek vagyunk, még mindenből minden lehet, és ez fantasztikus. Erre számos példát hoz a mű. Ezért is érzek mély tiszteletet a gyerekek iránt, és remélem, hogy egy kicsit én is gyermek leszek egész életemben.