Hasad már a hajnal. A nap lassan, fényesen kacsingat a panelóriások alkotta Kaposvár felett. Az elektromoskakukk is elüti a fél hetet. Karcos, már-már fülsiketítő hangja egy másodperc alatt kizökkenti Kristófot az álmok folyamából. Gyermekkorából rámaradt, oroszlánkirály mintázattal ellátott párnája alá menekül, ám ezt a hangot még az alattuk lakók is hallják, akkor ő mit ér egy párnával a fején? Reggeltől betépett álommanó módjára elüget az óráig, majd jó nagyot csap rá...Na jó, valójában csak egy kis pöcköt mozdított el. Laza függősége következtében, meg nyomja a csak "lapostopnak" nevezett masinán az "on" gombot...ám mire felcsendült a képernyő üdvözlő hangja, addigra Kristóf már az ágyban találta magát. Kidőlt...most, hogy közeleg a hétnek vége, egyre nehezebben és nehezebben bírja az ember. Pedig rá még nehéz nap vár...Történelem témazáró dolgozat, Ókori Hellász, táncpróba és a többi, és a többi. Cudar egy napnak néz elébe az ifjú. A mókuskerékbe való beszállás előtt azonban, még álmodik, egy másik világban. Mindez szép és jó, de nem 7:20-kor. 30 perc múlva kezdődik a tanítás. Szerencséjére váljék, hogy közel van az iskola. Fogmosás, ágybevetés, öltözködés és hasonló jóságok. A rohanó kölök az előző napon sikerek közepette az iskolában hagyta minden holmiját. Konkrétan a táskáját és a zöld pulóverjét. Kénytelen szerencsétlen egy másik, régen használt táskába pakolni. Mert ugye a tanszereit sem képes elpakolni esténként. Kristóf hanyag, feledékeny, talán kissé felületes, ám lélekben csodálatos tinédzser, ember. Friss és üde...de nem 7:35-kor, mikor már az iskolában kéne lennie. A nagy rohanás közepette a reggeli is kimegy a fejéből. Ejj, ejj...éhgyomorral iskolába menni...Hát szabad ilyet?! Kristóf rohan...Elsuhan mellette az ébredő tavasz, a rügyező fák, bokrok. Szűk látóterébe csak az iskolába vezető út fér bele. Beér az iskolába. A portán üldögélő idős nénike rá se legyint a kölökre. Megszokta ő már ezt, kitudja mióta trónol abban a székben. Talán haza se megy. Ott tengeti szerény életét, azon a kopott, vászonnal vont széken. Na, és ha a reggel nem lett volna még elég, Kristóf szembesül a ténnyel: Nincs kész a matematikaleckéje. Bizony, bizony...már négy apró strigulája van. Az ötödik vonzza magával a karót. Az épület zeng a gyerekzsivajtól. Ám Kristóf csak másol serényen. Nő az adrenalin, Anna néni cipője egyre hangosabban kopog a folyosón. Nyilvánvalóan közeledik...Az ajtó becsapódik, s hangja hidegrázásként fut végig Kristóf hátán.
-Jó reggelt ifjúság! Jó reggelt!
A tanárnő hangja kettéhasította a gyerekzsivajt. Csend lett.
-Jó reggelt Tanárnő! -Hangzott a válasz e 9.b osztályba járók szájából. Dallamosabb volt e mondat, bármely Mozart szimfóniánál. Már-már fel sem tűnik a tanárnőnek. Ő is tudatában áll annak, hogy ez egy dráma-ének tagozatos osztály. Az óra hátralévő részében a Thálesz tétel rejtelmeit vitattuk. Felettébb izgalmas volt...Majd óra, órát követett. Irodalom, földrajz, majd egy kemény történelem témazáró. Kristóf nem tanult...megint nem tanult. Konkrétan felépített szerény elméjében egy teljesen új politikai rendszert. Most kíváncsian várja, hogy mindezt a történelem tanárnő, hogy értékeli. A többi óra könnyed lazasággal telt: tánc, illetve két drámaóra. Kristóf szereti a táncot s a drámát. Szeretne színész lenni...vagy újságíró, vagy riporter, vagy műsorvezető..."messze még a jövő"-ezt sokszor emlegeti. Na, de vajon mit hoz a délután? Egy gyors ebéd a menzán, s már mehet is haza a "kisdiák". Nincs is annál üdítőbb hang, mint ahogy pittyeg a bejárati ajtó. Ilyenkor Kristófon már úrrá lesz a láz...Zsong a feje, s csak egy valakire mer és tud gondolni. Felbattyog a 8. emeletre, mert a lift éppen nem működik... A géphez ül. Meredten nézi a villódzó képernyőt, bejelentkezik, s örömmel veszi tudomásul, hogy egy ismeretlen ismerős éppen online, azaz elérhető. Eluralkodik a gyönyör, s betölt testet, lelket. Pedig Kristófnak nehéz...nagyon nehéz. Cipelni egy titkot, egy sorsot, egy életet. S nem tudja, nem tudhatja senki. Csak Ő. Gyilkos titka lassan hurkot köt nyakára. Szenved. Nem látja a jövőt, a titok alkotta erdő bújtatja. S minderről nyíltan csak Vele beszélhet. Egy "barát", egy szere...vagy talán nem...vagy igen...Messze van, s a távolság mérge lappang testben, lélekben.
Csak úgy repül az idő...11 óra van. Kristófnak lassan le kéne feküdnie... Anyukája Zsuzsa is már kopog neki az előtérből. Ez állandósult jelzés arról: "Sürgősen feküdjél le, mert különben mérges leszek!" Hát nincs mit tenni. Érzékeny búcsút vesz szerel...-től, gyorsan "pacsál" egyet, ahogy Ő mondaná, megvacsorázik, majd csendben nyugovóra tér. Reméli holnapra kialudja a titkot, s már nem lesz több hazugság a világ felé. Álmok, melyek majd egyszer valóra válnak. S majd egykor, egy fényes napon kézen fogva fog sétálni a "barátjával", a szere...vagy talán nem...vagy igen...
Legyen hát szere...!
VálaszTörlés