Félmaraton, egy önkéntes szemével

Február 5.-én fergeteges élményben lehetett részem...de kezdjük az elején. Létezik Kaposváron egy Compass névre hallgató ifjúsági önkéntes egyesület, melynek célja többek közt a pályaválasztás segítése, az önkéntes munkavégzés, és a fiatalok elkallódásának megelőzése. Régebben is hallottam róluk, ám most kínálta magát konkrétan a lehetőség. Én persze egyből igent mondtam, majd meg is kaptam az első feladatot, iskolám közvetítésével. Interjút kellett készítenem egy futóverseny résztvevőivel. Íme az eredmény:

Dacolva a hideggel, körülbelül 200 fő állt rajthoz, a 2. Kaposvár dombjai farsangi félmaraton névre hallgató futóversenyen. Ez az év első efféle megmérettetése. Legyőzték a hó által állított akadályokat, s büszkén futottak fel s le öt dombra, majd szaladtak át a célkapun, a vállalkozó szellemű emberek. Sokan önmagukkal harcoltak, mások viszont a győzelemért voltak jelen. Néhány futót kérdeztem a futásról.

-40 éves kor felett már bizony nehéz elköteleznie magát az embernek, bármilyen sportról is legyen szó. Hát még ha ez a sport épp a futás. Ami valljuk be nem túl izgalmas...bár egy kis zenével a fülben, fel lehet dobni. Családommal egyre többen, s egyre többet futottunk. Amikor csak időnk engedi. Eleinte csupán a súlyfelesleg leadása volt a cél. Ám nem ment ez olyan könnyen. Ezt fokozatosan kell tanulnia a szervezetnek is. Először mindössze pár lépést tettem, de nem adtam fel. Természetesen sikerült lefogynom, ma már pedig puszta szórakozás. De mindig előttem van a cél: a maraton. Férjem többször teljesítette már a távot. Ez büszkeséggel tölt el..."

-Ki meri azt mondani, hogy a futás nem extrém sport? De még mennyire, hogy az. Mínusz tíz fokban, hóban, fagyban felfutni hét dombra. Mi ez, ha nem őrültség? Nálunk ez már csak a végtelen fanatizmus. A világ végére is elmennék a férjemmel egy jó kis futóversenyre. Mindig igyekszünk ott lenni mindenhol, pedig mi sem vagyunk már fiatalok…De ettől függetlenül hajt a versenyláz, s a győzelem nemes tudata...

Nincs rendezvény Compass nélkül…

Mi önkéntesek tudomást sem vettünk a hidegről, sőt akadályt nem ismerve sürögtünk-forogtunk, végeztük a munkánkat. Ki-ki teát főzött, mások banánt, szőlőcukrot, illetve vizet osztogattak a futóknak.
Így nyilatkoztak: 

- Egy frissítő állomásra helyeztek ki. Banánt, illetve vizet kellett osztanom a megfáradt futóknak. Ők a csillagokat is lehozták volna nekem ezért az égről. Nagyon hálásak voltak. Pár emberrel jót beszélgettem. Ketten voltunk egy állomáson. Társammal rögtön szót értettem, s elkezdtük egy mély barátság kiépítését. Nem igen végeztem még önkéntes munkát, de most egyenesen szerelmes lettem belé. Ez előtt nem értettem a lényegét, s talán kicsit unalmasnak, s hasztalannak találtam. Azonban rá jöttem, hogy ha a mérleg másik serpenyőjébe belehelyezzük a rendezvény által nyújtott nevetéseket, jóságokat akkor máris efelé billen a mérleg. Csodálatos, hasznos napot tudhatunk magunk mögött…

-„Legalább nem ülök otthon a gép előtt” Ha pedig ezzel még segítek is valakik nem, hát miért ne? És nem bántam meg...sőt. Fantasztikus, jó buli volt. Én szintén egy frissítő állomáson osztogattam az ételt, italt a futóknak. Kiemelném a hazafelé utat. Hatalmas hógolyózással ünnepeltük a futóverseny sikerét. Jó buli volt, szívesen segítek embereken máskor is…

A tömegben feltűnt pár ismerős arc. A kaposvári Csiky Gergely színházból 14 dolgozó, színész s gyermeke, világosító, segédrendező, művészeti vezető, takarító gyűrte maga alá a versenyt. Grisnik Petra és Serf Rebeka magukkal vitték négylábú barátaikat is a versenyre, Csipát és Szimatot. Kalmár Tamás két gyermekével együtt futott. A zord időjárás őt sem zavarta. A verseny fáradalmait este a termálfürdőben piheni ki a művész úr, ám előtte még kemény próba és előadás vár rá.

A végtelen boldogság, ami csillogott mindannyiunk arcán. A futók büszkélkedtek, hogy igen, ők lefutották a félmaratont, minket pedig az tett boldoggá, hogy segíthettünk.